Nagy örömünkre a kreatív írás magyarul gyerekeknek foglalkozásunk elindult online a nyugati parton is az East Bay Hungarian School szervezésében. Ismerkedjetek meg az ottani gyerekek első írásaival.
****
CSÖPI
írta: Lia Grace
Csöpi vagyok és azért hívnak Csöpinek, mert én vagyok a legkisebb az egész óceánban és szeretek minden vízcseppet. A Korall iskolában van négy barátom. Mindig együtt vagyunk. A barátaim sokat szoktak civakodni maguk között, de én nem szoktam rájuk figyelni.
Éppen iskolában voltunk amikor arra ébredtem, hogy a tanárnő elkezdett kiabálni rám és bökdösni. Nem tudtam, hogy mi történik, de aztán gyorsan rájöttem, hogy mindenki megy haza. Megnéztem az órát és láttam, hogy nem azért mennek haza a többiek mert vége van az iskolának, hanem valami másért.
-Csöpi! Nem szabad óra közdben aludni!- mondta szigorúan a tanárnő.
–Bocsánat Piroska néni!- feleltem szégyenkezve.
Már elindultunk, amikor megkérdezdtem tőle, hogy miért van vége az órának.
–Szerintem közeledik egy nagy vihar és nagyon nehéz lesz a hatalmas hullámokban visszaúszni a pici halaknak, ezért hazaküldtem mindenkit. Még lehet, hogy én sem érek majd haza időben. -magyarázta sietve.
-Hazavigyem, Piroska néni? Hátha hamarabb jön a vihar mint gondolta!- Kérdezdtem.
-Az jó lenne! Igazán köszönöm.- mondta izgatottan. Valószínűleg félt a vihartól.
Másnap újra találkoztam a barátaimmal, akik felhábordva nekem estek, mert hallották hogy a tanárnéni megköszönte, hogy hazavittem tegnap.
-Persze neked hálálkodik amikor én vagyok az óceán királya. Mindenki fél tőlem és a korall zátonyokat is én takarítom. Egyépként is te annyira kétbalkezes és szájtáti vagy, hogy semmit nem lehet rádbízni!- mondta felháborodva a cápa. Mindenki bólogatva egyetértet a nagyképű cápával.Nagyon rosszul esett.
Erre megszólalt a ridegszívű rája –Nem te vagy a legfontosabb! Én vagyok az! Azért szoktak inkább engem nézni mert én vagyok a legkecsesebb.-
A garnélarák, aki minden sarkallatos kérdésben véleményt akar mindig nyilvánítani, erre felnevetett és szájaskodva nagy hanggal így szólt:
-Gyerekek nincs jobb dolgotok? Nézzetek rám! Én nélkülem minden állat megbetegedne. Én vagyok az állatok fogorvosa. Én vagyok a legfontosabb!
Ezt már nem tudta szó nékül hagyni a szemtelen vitorláshal: -Mi az hogy néküled mindenki megbetegedne! Nékülem pedig koszos lenne a víz! Én tisztítom a vizet a tengeri szivacsoktól.
Erre mindenki rám nézett és kérdezdték tőlem: -És te mi hasznosat csinálsz?-
-Én csak úszni szeretek.- Mondtam nekik.
-Meg aludni, igaz?- kérdezték egyszerre nevetve.
Hogyha valaki megkérdezné tőlem, hogy miben egyformák a barátaim akkor azt mondanám, hogy mindegyik hidegszívű és csak magával foglalkozik.
Miután vége volt az iskolának elmentem úszni a víz tetejére és láttam egy hajót. Éreztem, hogy a hajón valami nagy baj van, ezért közelebb úsztam. Amikor már elég közel voltam, hallottam ahogyan egy kislány nagyon hangosan énekelt. Nagyon furák az emberek.- Gondoltam. Csak utána láttam, hogy sír szegény. Amikor oda értem a hajóhoz, akkor mindenki megijedt a fedélzeten.
-Ugye nem fog megenni ez az állat?- Kérdezte ijedten kisfiú, aki úgy tűnt szintén nagyon lógatja az orrát. Az anyukája jószívűen bíztatva mondta neki, hogy én egy békés állat vagyok és hogy valószínűleg kiváncsiságból jöttem ide.
-Segíthetek nektek valamiben?- kérdeztem aggódva, mivel a kislány most már nagyon szívfacsaróan sírt.
-Igen! – mondta az anya lekesen. -Eltévedtünk és a hajónk leállt. Nem tudunk továbbmenni. Tudsz valakit aki tudna nekünk mutatni egy szigetet és segítene odahúzni a hajónkat?- Kérdezte aggódva.
-Én tudok segiteni! Jól tudok tájékozódni és erős is vagyok! Hamarosan megy le a nap,úgyhogy jobb, ha sietünk.- mondtam. -Egy pár perc múlva indulhatunk is! Már körém is tekerték a zsinórt és ők megfogták a másik felét a zsinórnak. Elindultunk. Mindig is keményfejű voltam hogyha segítésről volt szó. Nagyon szeretek segíteni és még hogyha nagyon veszélyes vagy fárasztóa dolog, akkor is megteszek mindent a bajba jutottakért.
Mentünk napokig, amikor végre elértük a legközelebbi kis szigetet. A gyerekek és a szülők bejöttek a vízbe és megsimogatak. Gondoltam, hogy egy kitcsit jobban megismerem őket, ezért maradtam egy kicsit játszani. Egy kis idő múlva, a szülők is megköszönték, hogy idehoztam őket és elmentek. A legnagyobbik, fürgelábú gyermek visszafordult és egy szempillantás alatt visszarohant megölelni engem.
Miután elbúcsúztunk, újra úsztam napokig, mire hazaértem. Amikor végre hazaértem akkor mindenki tudni akarta, hogy miért mentem el és hol jártam. A barátaim azt mondták, hogy nagyon lusta vagyok és valószínűleg azért tüntem el, mert szerettem volna aludni csöndben anékül, hogy valaki zavarna.
-Nagyon aggódtunk miattad!- Mondták a szüleim mérgesen szidva.
-Tudom, hogy mindenki aggódot miattam és azt hiszitek hogy elmentem aludni valahova csendes helyre.- Néztem a barátaimra.-De ez nem igaz. Sőt éppen az a baj, hogy egy hunyást sem aludtam és egész álló nap úsztam.- Montam fáradtan.
-Azt ki hinné el!- Nevettek gúnyosan a barátaim.
-Hát pedig igaz mert éppen egy családot vezettem el a Csillag szigetre.- Kezdtem el magyarázni. –Eltévedtek és a hajójuk leállt. Kérték, hogy találjak valakit aki tud nekik segíteni, de gondoltam magamban, hogy én is meg tudom csinálni, hisz ti úgyis csak veszekednétek.
A gyerekek nagyon kedvesek voltak és türelmesek, de féltek és aggódtak. Nem hiányzott volna nekik a veszekedés.
Amikor elmeséltem mindent, ami történt velem, hirtelen megszólalt Piroska tanárnéni. –én elhiszem hogy segítettél a embereknek, mert amikor vége volt az iskolának aznap te felmentél a víz felszínére és….hát be kell, hogy valljam kíváncsi voltam, hogy hova mész és követtelek. Amikor majdnem a víz felszínére jutottunk, akkor láttam hogy volt ott egy hajó. Láttam, hogy oda merészkedtél és segítettél nekik. De úgy gondoltam, hogy nem kéne szólni senkinek mert azt hittem vissza fogsz érni alvás előtt. Következő nap már teljesen megfeledkezdtem arról, hogy előző nap a hajósokkal voltál.- Vallotta be Piroska tanárnéni.
–Nagyon derék vagy kicsim! Egy kis oroszlánszívű hős!- Mondta most már büszkeséggel. Erre a többiek is elismerően bólogattak.
-Köszönöm.- Mondtam picit jobban kihúzva magam. –Mostantól nem leszek annyira szájtáti, mint voltam eddig.- mondtam nevetve. Ezután a barátaimmal beszélgettem és csodák csodájára azt mondták, hogy mégis hasznos állat vagyok. Azt is bevallották, hogy szerintük mégsem vagyok annyira lusta, mint gondolták.
Még mai napig is dicsérnek és lehet, hogy nem csak itt ahol lakom, hanem máshol a világon is.
Mission Viejo, 2020-07-18
